GYŐRI MÁTÉ - a FIDESZ polgármesterjelöltje Ercsi-ben

Azoknak, akik még nem ismernek, és azoknak, akik segiteni szeretnének, hogy egy élhetőbb várost teremtsünk, AHOVÁ JÓ HAZATÉRNI!

Köszönöm, hogy támogatták polgármesteri jelölésemet és megtiszteltek ajánlószelvényeikkel!

Október 3-án döntsenek a VÁLTOZÁS mellett, szavazzanak az Ercsi Fidesz jelöltjeire!


Üdvözlöm!

Köszönöm, hogy ellátogatott a honlapomra! Engedje meg, hogy bemutatkozzam!

Szüleim harmadik gyermekeként, Szegeden láttam meg a napvilágot, 1970 december 18-án. Máténak neveztek el, ami azt jelenti: “Isten ajándéka”. Ennek megfelelően, nagy szeretettel neveltek engem, két bátyámat és a hugomat is, felkészítve bennünket, hogy megállhassuk  helyünket az életben.

1989-ben ismertem meg a feleségemet, akivel két év múlva(20 évesen! :-) házasságot is kötöttem. Hála Istennek, ma is nagyon szeretjük egymást. Két tizenéves gyermekünk van, akikben sok örömöt lelünk.

Ercsibe költöztünk, ahol házat építettünk, itt van az otthonunk! Kedves szomszédaink vannak, akiknek a segítségét már számtalan helyzetben megtapasztalhattuk. Megszerettük a várost és az itt lakókat.

ercsi_cimer.jpg

Természetesen bennünket is érintenek a helyi nehézségek, de nem szeretnénk beletörődni abba, hogy mindennek így kell maradnia. Ezért csatlakoztam a Polgárőrökhöz, és most is ezért fogadtam el a FIDESZ helyi csapatának megtisztelő felkérését, hogy polgármesterjelöltjük legyek.

Meggyőződésem, hogy egy - az eddigiektől eltérő – gondolkodásmód segítségével jelentős javulást érhetünk el Ercsi életében. Olyan hellyé tehetjük városunkat,

        AHOL JÓ ÉLNI, ÉS AHOVÁ JÓ HAZATÉRNI.

Ez a gondolkodásmód pedig abban valósulhat meg, hogy az Önkormányzat (benne a Polgármester) és a Polgármesteri Hivatal, ercsi népéért és lakosaival EGYÜTT dolgozik az értékek gondos kezelésén, fejlesztésén és a problémák megoldásán (közbiztonság, oktatás, egészségügy, munkahelyteremtés).


A középiskolában nyomdásznak tanultam, ahol megtanultam becsülni a fizikai munkát végző embereket. Katonai szolgálatom után főiskolai teológiai diplomát szereztem, és lelkészként dolgoztam a Karcagi Baptista Gyülekezetben. Ezt követően, négy éven át az Egyesült Államokban, Kaliforniában tanultam, ahol mester-fokozatot szerezhettem, amely képzésnek részét képezte a vezetéstudomány és a kommunikáció is. 2002-től ezév közepéig a Kelenföldi Evangéliumi Gyülekezet lelkészeként szolgáltam, és most is ehhez a közösséghez tartozom, családommal együtt.

Tizenhat év alatt vezetőként kisebb és nagyobb szervezeteket irányítva (Karcagon, Budapesten és országosan is), sokrétű vezetői tapasztalatra tehettem szert. Mivel az angol nyelvet társalgási szinten beszélem, munkám és utazásaim során számos külföldi szervezet működését is megismerhettem. Az országot és más magyarlakta területeket bejárva sok olyan élménnyel gazdagodhattam, amelyeket szívesen hasznosítanék Ercsi javára.

Köszönöm, hogy rám szánta ezt a néhány percet!

Örömmel venném ha megtisztelne azzal, hogy kérdéseivel, javaslataival megkeres engem (emailen vagy telefonon), és azzal, hogy bizalmat szavaz nekem a 2010. október 3-i önkormányzati választáson!

 

Tisztelettel:

 

Győri Máté






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 2
Heti: 11
Havi: 50
Össz.: 10 778

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozás
GYŐRI MÁTÉ - a FIDESZ polgármesterjelöltje Ercsi-ben - © 2008 - 2017 - gyorimate.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »